Az igazgató ordít, a gimnázium zeng
A kijáratig vezet, a mutatóujja fent
Vissza se gyere, vagy tövig vágasd le
Mert ilyen hajjal ide többé nem is jöhetsz be
A barátom a parkban egy újabb cigit nyújt
Az elvei tiszták, az élet bonyolult
Mondja, vár rám a csapat, mely bátran ellenáll
Mert tovább ezt az önkényt mi nem tűrhetjük már
És kipirulva suttog a kis vörös barátnőm
Ő velem együtt dolgozna egy boldog jövőn
Mi ott leszünk az élen, ha fordul a világ
Egy öregember végigmér és ballag tovább
Az én szívem is lüktet, a szégyen engem ért
Én lázadnék, és nekem bőven lenne is miért
De az öreg megint ott áll és újra végigmér
Nekem azt jelenti: maradj a hangszernél
A park helyén egy hotel, fényes fogadás
A tökéletes rendre itt egy ajtóőr vigyáz
Uram, hol hagyta a zakót, és a nyakkendőt?
A Metró klubban is így volt sok évvel ezelőtt
Már fordulnék is vissza, épp csak utolér
A barátom ölel: „Kösz, hogy eljöttél!”
A pezsgő is hideg, egy pohár még nem árt
Mi emlékszünk a padra, ami pontosan itt állt
S a riporter kérdez, s ő felel angolul
Őszinte és lelkes, már ő itt az úr
„Megnyertük a csatát, mit sosem adtunk fel”
S a vörös hajú szépasszony csak rá figyel
S a régi hangon súgja, a férje számít rám
Minek az a gitár, más kell ezután
De az öreg újra ott áll, és megint végigmér
Azt jelenti nekem, maradj a hangszernél
A siker égig ér, és ott mosolyog rám
A barátom az újságok címoldalán
Igaz, alig-alig értem, hogy mi az, amit mond
De a nyakkendőin látom, azért nincs itt túl nagy gond
Vagyok, aki voltam, ez nekem így elég
És nem törődöm azzal, hogy mi is kéne még
Mert a családom s a kutyám jó hozzám
És nem vagyok otthon senkinek vasárnap délután
Fizettünk sokan az ábrándokért
S forgatták mások a föld kerekét
Bár néha nem is tudom, mi az, ami hajt
Csak próbálom a zajban játszani a dalt
És az öreg néha eljön, megáll, s végigmér
S csak bólint: maradj a hangszernél
