Nemesis

Az Élet Fája

Nemesis


...Levelek vagyunk mind az Élet fáján 
Forgunk a földdel a kárhozat útján 
Perc- levelek a napok ágairól 
Zörögve- pörögnek a szélben 
Magukkal visznek egy új messzeségbe... 
Olvasom a naplót, 
Hogy bennem élhess, hogy 
Magaddal vigyél egy új messzeségbe... 

Utolsó perce az életbõl 
Utolsó pillanat, mely örökké tart... 
A félelmén lett úrrá most az önzés 
És a magasból a mélységbe fordult... 

A test csak test és a vér csak sár 
A kárhozat csak egy mosoly az arcán 
Lélek- levél az Élet fájáról 
Arc- maszkodon a mosolyt talán csak képzelem?... 

Ez a lány, levél volt a Fán 
Ilyen az élet, mely meg nem áll 
Lenn a szél levelet hord 
De fent az ág új hajtást hoz... 
Ez vár ránk fenn az életfán 
Földet érünk, ha vége már 
Fenn az égen, gyilkos szél jár 
Könyörtelen és csak ránk vár... 

Vért szívó átázott napló mellette 
Történetét önként ránk hagyta: élõkre 
Kényszerít a vágy, fáj a csábítás, hogy megértsem 
Átolvasom, hogy tovább már bennem élhessen...