A tópart, a csillagok,
a telihold,
kibaszottul romantikus volt
És azt kívántuk, hogy
ezentúl mindig így legyen
A kezedet kértem a papádtól,
bocsánatot meg a mamádtól
Mikor berúgtunk együtt
az esküvõ elõtti pénteken
De jöttek a gondok, a zûrzavar,
a pelenkában bûzlik a szar
Pihenés nélkül húztam az igát sok éven át
S ha menekülnék, mer? ebbõl elég,
pörög alattam a mókuskerék
Késõ már, hogy abbahagyjuk ezt a komédiát
Ne szólíts többet a babádnak
Mikor az elõbb még szidtad az anyámat
Tudom, hogy átharapnád a gigámat
És azt se mondanád, bocsánat
Nem gyûlöllek, csak utállak
Csípõbõl lövök utánad
De én sem vagyok okosabb nálad
Miattad iszom, te állat
A család, a szerelem, idilli kép,
te vagy a kezdet és te vagy a vég
De hamar ellobban a tûz
ami túl nagy lánggal ég
Egy perc elég volt, hogy rám találj,
hány év kell, hogy félre állj
Az ásó, a kapa és a nagyharang
tudja mennyi még
Csatatér így lett a szobából,
kabaré így lett a románcból
De hidd el, nem is kell
ehhez olyan túl sok ész
Mind a ketten tudjuk rég,
a kezdetben mindig ott vég
Mint a paprikás krumpli,
annyira egyszerû az egész
