Az esõ esik, kínosan áztatja a földet, Felszakítja lassan az élet értelmét. A sötétségben senki sem figyel rá, Csak én... Az esõ esik, mindenki menekül, Az árvíz senkin nem könyörül. Megtette, mit kellett. A sötétben valaki maradt itt, Csak én... Még esik, de lágy szellõ fúj, Símogatja sebeit a földnek. Lassan indul el az élet, bizakodva és félve, A sötétben senki sem figyel, Csak én... Vagyok itt egyedül és képzelõdöm, Elborul az agyam, mint az ég, Melybõl az esõ esik, a sötétben, Csak a hangját hallom, csak az elmémben esik, Csak én... Vagyok a sötétség!