Éjmély

Éjmély

Százfelé gurult a napfény, 
árokba, kövekbe, mohába szét, 
víz viszi, víz viszi hozzád 
szunnyadás sárga jelét. 

Medveanyám, jön az éjjel, 
gomolygó õsködök álmom, 
csontomból feltör a fagymúlt, 
borítsd be parány világom. 

Bundád én menedékem, 
csöndverem árva magányban, 
gombafonál szövi szívem 
elhagyott mészcsigaházban. 

De menni kell, halni kell mégis, 
süllyedni sûrû avarba, 
sárba tör szénszínû törvény, 
titokszemû halalakba.