Hatvannégy évesen maga elé mered
Bal fülével hallgat, a jobb sajnos süket
Megpróbal elképzelni, és halkan motyog:
"A nevem Kovacs Istvan, és vak vagyok."
Voltam szegény paraszt, voltam szegény munkas
Gyakran voltam éhes, de csak mentem tovabb
Sztalinvarosban mar majdnem sikerült
De aztan a szerencse valahogy elkerült
Munkasélet - Így kétezer felé
Munkasélet - Nem igy képzeltem én
Munkasélet - Mar nem is lazadok
Hisz csak egy elfelejtett, vak munkas vagyok
Nem lat mar semmit, kiszolgaltatott
Asszonya nélkül lehet mar rég halott
A multkoraban sajnos rosszul léphetett
A combja eltört, szegény, mit szenvedhetett
Gyanakvó arca ma nem lat borotvat
Nadragja kék szinû, és barna a kabat
Õt nem zavarja, az asszonya figyel
Inget valt rajta, mindenre Õ ügyel
Munkasélet - Így kétezer felé
Munkasélet - Nem igy képzeltem én
Munkasélet - Mar nem is lazadok
Hisz csak egy elfelejtett, vak munkas vagyok
Mutatja reszketve, hogy van kitüntetés
Van oklevél is, és ez itt a végzés
Az all benne kõkeményen, hogy nem elég beteg
Nem jar a kor-kedvezmény, meg is dögölhetek
Munkasélet - Így kétezer felé
Munkasélet - Nem igy képzeltem én
Munkasélet - Mar nem is lazadok
Hisz csak egy elfelejtett, vak munkas vagyok
Munkasélet - Így kétezer felé
Munkasélet - Nem igy képzeltem én
Munkasélet - Mar nem is lazadok
Hisz csak egy elfelejtett, vak...
Munkasélet - Így kétezer felé
Munkasélet - Nem igy képzeltem én
Munkasélet - Mar nem is lazadok
Hisz csak egy elfelejtett, szegény, szegény
Senkinek nem kell, keserüen szomoru
Elfelejtett, vak munkas vagyok
