Jönnék, hogyha várnának, ha keserû- kínos vártának
Keserû- kínos rabja nem lennék...
Maradnék, hogyha hagynának, és tüze lépteim szárnyának
Ellent nem állhatna az ég...
Ha eljõ az éj, leszállok csendben, ajkam fagyba-, hóba dermedten súgja:
Eljött újra a dermesztõ sötét.
Õsi a kéj, de így van rendben, túl soká, s magam szenvedtem, s ismét lesz,
Ki csendben lehunyja két szemét...
Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt- hideg fények
Ha eljõ az út vége, hol talál?
Jégvirágon járok én...
Sûrû ködben, télben, erdõ rejtekén...
De napsütésben újra élnék, lázban tart, s a
Tavasz dala is felzeng majd!
