Dadogva
ne hagyj engem itt
értõk között egyedül
hát miféle világ ez
milyen világ
én a tied akarok lenni
csak a tied
neked nyújtani a bennem növõ
nagy könyveket dadogva
a boldogság fehér csúcsairól
lehet csak igazán mélyre bukni
vak zuhanással
de meddig még
talán túl sok volt a csend
éhes akartam lenni
s lám
éhségem koldusoké
a fények utcáin vándorlok néha
de irdatlan kõtemplomban
rebegõ emberek között
hajtanám fejem a csendbe megint
gyertyák
vágyam is formátlan
nehéz gyertyaként pislog
egyre mélyebbrõl
én hinni akarok
vakká lenni, ki boldog
méltóságom oltárodon
isten legyél
s én buzgó szolgád
isten legyél
s én világtalan szolgád
ki a mennyekkel szemében pusztul
errõl a földrõl.
