Testeden sár és bíbor fátyol, Csontjaid ketrece végleg kitárul, Húsból költöző ébredő szépség, Pokolba taszít az ősi szövetség, A halál múzsája a füledbe duruzsolt, Megérintett ajka, s fényt varázsolt, Reszkető kézzel szőtte az álmod, S a köd elfedte örök magányod, Megtört kenyér s alvadó vér, Jelzi az árnyék nálad járt, Véres nyálát a szádba köpte, S nem volt több magányos éjszakád, Vérrel mázolt könnyel festett, Hűtlent játszó megcsalt szerelmes, Véred vette a kínok földje, Vágyba fúlt szellemek iszapos völgye, Démoni nyelven a füledbe súgom, Szeretlek, örökké várok rád, A világ négy legszebb szavát, Szeretlek, örökké várok rád, Roppan száz csontod, szól ezer harang, Legszebb kincsem örökre tiéd marad, Angyal gyermeked, zokogva lép, Aranyhajaddal játszik a szél, Roppan száz csontod, szól ezer harang, Legszebb kincsem örökre tiéd marad, Démonok, nyelve mar, fülembe súg, s megzavar, Szeretni kell, s várni azt, mit száz pokol, sem riaszt, nem riaszt.