A domboldalon áll egy régi kunyhó,
Én még sokszor arról álmodom.
Senki nem jár mostanában arra,
Pókháló van már az ablakon.
A régi csókok íze most is ott él,
Hol százezerszer átölelt karom.
Elfeledted, régen messze mentél,
Pókháló van már az ablakon.
Álmaimban sok-sok éjjel újból ott vagyunk,
Köröttünk hallgat a csend, mi is hallgatunk.
Édes álmodás, de jô a pirkadás,
S eltűnik az éji látomás.
S a kunyhó ott áll egymagára hagyva,
Hol százezerszer átölelt karom.
Senki nem jár mostanában arra,
Pókháló van már az ablakon.
